A JutaVit Melatonin Night 1 mg tabletta az alvászavarok kezeléséhez szükséges mennyiségben tartalmazza az alvás szabályozásában résztvevő hormont, a melatonint. A melatonin elősegíti a könnyű elalvást, az éjszakai zavartalan pihenést.
Ez a hormon felelős a biológiai ritmus szabályozásáért, elősegíti a nappal és éjszaka váltakozásához való igazodást, csökkenteni az elalváshoz szükséges időt. A melatonin szintje napközben alacsony a szervezetben, akkor is, ha mesterségesen idézünk elő sötétséget, például a redőnyök lehúzásakor.
Amennyiben szervezetünkben nem termelődik elegendő melatonin, úgy szinte biztos, hogy alvásproblémák lépnek fel, nehezen megy az elalvás és gyakori az éjszakai felébredés.
Termelődése szervezetünkben már a serdülőkor tájékán csökkenni kezd, majd az életkor előrehaladtával szinte teljesen megszűnik. Többek között ez magyarázza az idősek gyakori alvásproblémáit. A rossz minőségű alvás következményeként megjelennek a hangulati ingadozások, a csökkent koncentrálóképesség. Idősebb korban az alvásidő is megrövidül és kevésbé pihentetővé válik, mint volt korábban.
Gyomorégés, reflux
A melatonin a belek és a gyomor fontos védelmezője. A bélrendszer valójában 400-szor annyi melatonint termel, mint az agy. A melatonin nagyon hasznos lehet gyomorégés esetén, ugyanis megnöveli a szérum gasztrinszintjét. Ez egy olyan hormon, amely serkenti a gyomornedv elválasztását és csökkenti a gyomorsavtermelést.
Endometriózis:
Általában a melatoninra, mint alvást segítő kiegészítőre gondolunk és valójában ez a természetes anyag, amely éjszaka termelődik az agyunkban, az alvási ciklust irányító hormon. Az álmosság kiváltása mellett a melatonin erős antioxidáns, megtisztít attól a „biokémiai rendetlenség”-től, amely felhalmozódik a szervezetben, a nap folyamán, oxidatív károsodást okozva a sejtekben és membránokban. Az antioxidánsok között a melatonin egyedülálló, mert mind zsírban és vízben is oldódik és gyorsan átjut a vér-agy gáton. A melatonin erőteljes természetes méregtelenítő, különösen a túlzott vagy káros ösztrogén formák esetében és talán ez magyarázza erőteljes szerepét az endometriózis kezelésében.
Állatkísérletekben a melatonin az endometriózis szövetek regressziójához és zsugorodásához vezetett.
- Csökkenteni az endometriózis okozta krónikus alhasi fájdalmakat
- Csökkenteni az alhasi fájdalmat a menstruáció és a szex során
- Csökkenteni a fájdalmat a vizelés során és a bélmozgásokkal kapcsolatban
- A melatonint szedő nőknél jelentősen javult az alvás és jobban érezték magukat a reggeli ébredéskor.
- Melatonint tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény.
- A könnyebb elalvásért.
- Cukor- és édesítőszer mentes.
- Színezékmentes.
- Vegán.
- A melatonin hozzájárul az elalvási idő csökkentéséhez.1
- A melatonin hozzájárul az egyénenként változó jetlag érzésének enyhítéséhez.2
1A jótékony hatás 1 mg melatonin lefekvéshez közeli időpontban történő bevitelével érhető el.
2A jótékony hatás az utazás első napján és a célállomásra való megérkezést követő néhány napon belül, lefekvéshez közeli időpontban bevitt, legalább 0,5 mg melatonin bevitelével érhető el.
Összetevők
- Tömegnövelő szer (mikrokristályos-cellulóz), stabilizátor (kalcium foszfátok), fényező anyag (zsírsavak), melatonin (N-Acetyl-5-Metoxy-Triptamin), csomósodás gátló anyag (zsírsavak magnéziumsói).
Hatóanyag-táblázat
| Hatóanyag 1 tablettában | |
| Melatonin | 1 mg |
Tápértéktáblázat
| Átlagos tápértékek | 1 tablettában | 100 g termékben |
| Energia | 1,29 kJ/0,32 kcal | 584,51 kJ/145,85 kcal |
| Zsír | >0 g | 0,14 g |
| - ebből telített zsírsavak | >0 g | 0,13 g |
| Szénhidrát | >0 g | 0,39 g |
| - ebből cukor | >0 g | 0,01 g |
| Fehérje | 0 g | 0,00 g |
| Só | >0 g | 0,23 g |
| Rost | 0 g | 0,00 g |
Adagolás
- 1 órával elalvást megelőzően, 1 tabletta elfogyasztása javasolt.
Tárolás
- Szobahőmérsékleten, közvetlen napfénytől védve, lezárt dobozában, kisgyermekek elől elzárva tárolandó!
Figyelmeztetések
- Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
- Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
- Fogyasztása, terhesség és szoptatás ideje alatt, valamint gyermekeknek és serdülőknek nem javasolt.
- A melatonin aluszékonyságot és szédülést idézhet elő, csökkentheti a járművezetéshez vagy gépek, magassági eszközök kezeléséhez szükséges képességeket.
Hivatkozás:
https://funkcionalisorvoslas.hu/endometriozis/4-termeszetes-kiegeszito-endometriozisban/